2008.11.25. 11:29| Szerző: Lzooltan

Gambia 1965-ben nyerte el függetlenségét, addig az Egyesült Királyság gyarmata volt. Lényegében Szenegál enklávéja, azaz szinte teljes egészében szomszédja területén belül fekszik. 1982 és 1989 között szövetségben voltak Szenegállal, a két ország föderációját Szenegambiának hívták. 1991-ben létrehoztak egy együttműködési megállapodást, de az együttélésüket azóta is kisebb feszültségek kísérik. 1994-ben Yahya A.J.J. Jammeh egy katonai puccsal megdöntötte a korábbi elnököt és átvette a hatalmat. Létrehozta az új alkotmányt és 1996-ban demokratikus elnökválasztást tartottak, majd 1997-ben megválasztották a parlament tagjait. Ezzel az ország kormányzata visszatért a polgári, ma is elfogadott kerékvágásba. Az eddigi választásokat Jammeh nyerte meg, utoljára 2006-ban szavazták meg.

Az ország területe 11 300 km2, ebből 10 000 km2 föld és 1300 km2-t víz borít. Nagyjából akkora, mint Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Nógrád megye együttvéve. Határvonala 740 km, egyetlen szomszédja Szenegál. Tengerpartja 80 km hosszú. Az óceánból 12 tengeri négyzetmérföld tartozik Gambiához, valamint 200 tengeri négyzetmérföld halászati terület.

Jellemző éghajlata trópusi. Júniustól novemberig tart az esős évszak, ilyenkor rendkívül magas páratartalom és forróság jellemző. Decembertől májusig tart a száraz évszak, ez jóval hűvösebb és szárazabb. Az ország legalacsonyabb pontja 0m méteren található, az Atlanti-óceánnál. Legmagasabb pontja 53 méteren fekszik. Jellemző természeti kincsei a hal, titán, ón, cirkon, szilícium-dioxid, agyag és a kőolaj.

Megújuló vízkészletük 8 km3, ebből 0,03 km3 az éves felhasználásuk. Ennek 23 %-a lakossági, 12 %-a ipari, valamint 65%-a mezőgazdasági felhasználásra kerül. Az egy főre jutó édesvíz-felhasználás  évente 20 m3. A fenti adatok mértékét a magyarországi adottságokkal és fogyasztással való összehasonlítás nagyon jól szemlélteti: Magyarországon 120 km3 édesvízből gazdálkodunk, az éves fogyasztásunk pedig fejenként 2082 m3. A szerény vízkészlet miatt az országra sajnos jellemző az erdők kipusztulása, az elsivatagosodás és a vízzel terjedő fertőzések elterjedése.

 Kép: Deviantart

Felhasznált források:

-          CIA World Factbook – Gambia

-          CIA World Factbook – Hungary

-          Wikipedia – Gambia

-          Wikipédia – Gambia

-          Wikipedia – Senegambia Foderation

gambia.blog.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gambia.blog.hu/api/trackback/id/tr37787429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása